Van néhány érdekes blog, melyekre az utóbbi időben akadtam. Ezek közül most csak az egyik kedvencemmel hozakodok elő. Már csak azért is, hogy tudd, tőlem mire számíthatsz. A szóban forgó napló a Sexy Swinging, melyet egy 30-as nő készít. Kifejezetten furcsa, de brit létére jól ír. A téma, mint ahogy az a kicsit sem fantáziadús címből kiderül, a swinger. A változó minőségű posztok közül egy kifejezetten jó: Voyeurism.
A swinger. Több mint vonzó. A sztereotípiákból kiindulva ez valószínűleg inkább a férfiakat hozza tűzbe. Engem nagyon, mert több síkon is érdekes. Talán a hozzá tartozó felszabadultság érzése a legfontosabb. Mert fontos más nőkkel, többen és legalább ennyire kedély-borzoló az a lehetőség is, hogy másokat nézhetsz. De a lényeg mégiscsak az, hogy olyasmit tehetsz, amit amúgy is sokszor szeretnél: mások, idegenek testét élvezni, de legalább ennyire azt is, hogy te okozol élvezetet nekik.
A probléma csupán a gyakorlati kivitelezésben van. Bár a pletykák szerint vannak olyan helyek, melyeket a hozzám hasonlók (is) látogatnak - például Bécsben. Vagy legalábbis ezt szeretném hinni. Mindenesetre némi kutakodás, fórumolvasgatás, no meg egy - namostaztánmegpróbálom-type-of - telefonhívás után a magam részéről letettem arról, hogy ezt az álmomat idehaza a közeljövőben megéljem. Egyszerűen nem érzem úgy, hogy lenne olyan hely, ahol hozzám hasonló szexuális kultúrájú, igényes emberekkel találkozhatnék.
Úgyhogy maradnak az álmok és a filozofálás. Ez utóbbival kezdve, a swinger azért nagyon érdekes, mert talán a legfontosabb problémára kínál (jó vagy rossz) választ: a monogámia belső ellentmondásaira. Normális ember egyidő után megállapodik. Szerencsés esetben olyan társat talál, akibe szerelmes. Évekig, évtizedekig. És akivel borzasztóan élvezi a szexet. Szeretik egymás illatát, kielégítik egymás igényeit. De lássuk be, ebben a nem kevéssé promiszkuis kultúrában legtöbbünkben egy idő után azért csak felmerül, hogy jó volna mással is. Legtöbbször sajnos itt ér véget a történet, mert a tipikus válasz vagy az, hogy elnyomjuk magunkban a vágyakat (ami nem jó), avagy megcsaljuk azt, akit szeretünk. Márpedig egyáltalán nem világos, miért kell ennek így lennie. Miért ne lenne elképzelhető, hogy elfogadjuk a másik ilyen jellegű igényeit, mitöbb partner vagyunk azok kielégítésében. Mert egy jó kapcsolatban ez a dolgunk - a mi igényinket majd kielégíti ő...
Jó volna, ha pár év vagy évtized elmúltával, amikor a kezdeti tűz már lecsillapodott, más lehetőségünk is volna... S erre kínál - elvben - tökéletes választ a swinger. Párunk jelenlétében, az ő beleegyezésével élhetjük meg vágyainkat. A csavar természetesen abban áll, hogy nagyon nehéz az ilyesmit érzelmileg jól kezelni. Már amennyiben lehet egyáltalán. (Ezirányú tapasztalatok itt olvashatók.)
Így per pillanat maradnak az álmok...