Endeavour

Avagy az internetes társkeresésről

Röviden? Na ne.

A konkrét tapasztalatokat összegző sorozatot megnyitva egy meglehetősen kellemetlen achetípust vennék először szemügyre. Konkrétan az agyhalott (avagy elnéző hozzáállással: nagyon elveszett) nőről lesz szó.

Mert van ilyen - nem is kevés. Mielőtt félreértés esne, nem a szerencsétlen, hidrogénszőke, stb. nők a téma, róluk ugyanis nem nagyon van mit mondani. Ennél sokkal érdekesebb az a pl. 30 körüli, nem rosszul kinéző, alapvetően intelligens és jólszituált hölgy - aki azonban valamiért mégis úgy viselkedik, mintha az IQ-ja csupán egyel lenne magasabb egy pálmáénál. Mert ugyan mi másra lehetne vélni ezeket az eseteket? Azokat, mikor így-úgy összefutsz valakivel, s - jobb ötleted épp nem lévén - úgy gondolod, megpróbálod. Elhívod egy sörre, ami elég jól alakul. Egész estés beszélgetés a Duna-parton. Értelmes, normális munkája van. Nem mondom, hogy sziporkázó, deazért. Aztán a következő nap egy-két sms, majd az ötlet, hogy folytassátok. Eddig még jó. Másnap (tehát a megismerkedéseteket követő 2 nap) megszületik a döntés, hogy igen, találkoztok. Már csak az a kérdés, hol. Javaslata, hogy ugyan, ugorj már fel hozzá... Örülsz. Egy ideje nem voltál nővel és tudod mit jelent az ilyen meghívás. El is mész, némi sör után a nyári éjszaka megtelik feszültséggel - s nekiláttok.

Igen, egymásnak. Nem is olyan rossz. Jó egy nő bőrét tapintani, az illatát érezni... Fergeteges kefélésnek nem nevezném (mégis hogy lenne az, ha két napja "ismeritek" egymást...), de azért mindenki megkapja, amit akar - kellemes, kultúrált keretek között.

Még ott is aszol. A reggel sem szörnyű. Persze nem találod a helyed, de ezt már megtanultad kezelni - láthatóan egyikőtök sem most csinált ilyesmit először. Aztán elváltok, modván, hogy majd meglátjuk, hogyan tovább...

Napközben már sms-ekkel bombáz. Nem egyel, tízzel. Értelme egyiknek sincs - leszámítva, hogy érezteti veled, folytatni akarja. Csak épp a nagy akarásnak (nem)mindig nyögés a vége - kezd a hócipőd tele lenni vele. Estére pedig végképp lemerülünk a szellemi mocsárba: megírja, hogy ő nem egyéjszakás kalandra gondolt.

Mély tisztelettel szeretném megkérdezni, hogy akkor mégis mi a jó francra? Nem tetszettünk iskolába járni, s nem tanultuk meg az egyezményes kommunikációs jeleket? Nevezetesen, hogy ha komoly kapcsolatot szeretnénk, akkor azt nem a bugyink második napon való látványos lehúzásával adjuk a kiszemelt tudtára? Avagy nem tűnt még fel, hogy - komoly szándékok esetén - először úgymond meg szoktunk ismerkedni egymással?

Igen, tudom. Tudom, egyre több a harmincas évei elején járó nő, aki a társadalmi normák és szokások nyomán kapuzárási pánikban szenved. Nem, nem vetem meg őket; tudom, ők is társra, szeretetre, értelmes beszélgetésekre és jó szexre vágynak.

De e vágyukat talán nem a puncijuk mutogatásával kellene a potenciális partner tudomására hozniuk.

Egy kicsit ugyanis félrevezető.

"Nyelvében él a nemzet." Hát mi is.

De persze a problémával nem én találkoztam először.

"Van egy nő. Gyűlöl. Szeret, szeretett, egész délután szeretett. Nem szeretem a kefélni szót, a dugnit pláne nem, a basznit szeretem, de az meg a szöveget nem szereti, hogy tréfával éljek: szétkúrja azt." (Esterházy Péter: Egy nő)

Mint azt már oly sokan felemlegették, nincsenek szavaink. Így persze beszélgetni sem tudunk. Többek közt azért, mert nincs magyar erotikus irodalom. Sosem volt. Se szépirodalom, se szociográfia, se semmi. (Mert ez nem az.) Ahogy például Nádas Péter hajlamos hosszasan ecsetelni, ez nagyrészt kollektív és évszázados prüdériánknak köszönhető. Bezzeg a franciák...

És az eredmény? Van egy nő. Nagyon szereted. Nem, nem csak szereted, szerelmes vagy belé már évek óta. Sokszor szeretkeztetek már. Gyönyörű - a teste és a lelke is. Eszed be jut, jó volna közben (igen, aközben) beszélni. Mert változatosságot hoz, mert szeretnéd, ha nem csak a néma - bár rabulejtő - szemeiben látnád a vágyat. Ha nem csak mozdulatokkal lehetne kommunikálni.

Na, mit mondasz neki?

"Szeretném, ha leszopnál?" vagy "vedd a szádba!" esetleg "élek-halok egy fellációért..."

Ez így nem megy. Maradnak a házilag gyártott megoldások - összes esetlegességükkel együtt.

PS: mi lenne, ha íróink nem rinyálnának azon, hogy nincs ilyen irodalom - hanem megírnák azt? "Fikázni könnyű, alkotni nehéz."